🖤 Wall of Love

Ügyfélvélemények és sikertörténetek

Valódi visszajelzések azoktól, akik velünk készültek fel és magabiztosabban álltak közönség elé. Ezek a történetek megmutatják, hogyan segít a felkészülés előadás, könyvbemutató, médiamegjelenés vagy más fontos nyilvános szereplés előtt.

⭐⭐⭐⭐⭐

Nagyon jó volt veletek dolgozni. Nem is gondoltam volna, hogy képes leszek kiállni emberek elé és izgalmasan előadni egy történetet, amire odafigyelnek, nem pedig a diákon olvasható feliratot elmondani.

Érdekes, hogy a sales callokban rengeteg ismeretlen emberrel a világ minden tájáról gond nélkül beszélgetek, de ha adnak egy mikrofont, akkor egyből indul az imposztor szindróma.

De többé már nem. A következő előadásra is veletek készülök majd fel.

⭐⭐⭐⭐⭐

Én különösen a személyes alkalmakat élvezem. Sokat tanulok a másoknak adott visszajelzésekből, tanácsokból és persze a saját visszajelzéseimből is.

Jók a beszédgyakorlatok, bemelegítőgyakorlatok. Jelenleg a tanfolyami anyagokat csak részben dolgoztam még fel. A színpadi mozgásomon szeretnék még csiszolni.

Azt hiszem, hogy nagyobb bátorsággal lépek ki a jövőben a színpadra és remélem meggyőző leszek a most csütörtöki online kártya bemutatóban is. Kár, hogy már a felénél tartunk a tanfolyamnak. Egészen hozzászoktam a kedd estékhez.

Dorogmann Csilla

Pályázati Osztályvezető

⭐⭐⭐⭐⭐

Tegnap volt az egyik nagy projektzárónk, államtitkári részvétellel, és megtartottam a 20 perces előadást a múltkor veletek elpróbált anyagból (kb. 40 ember volt a hallgatóság).

Az előadás után, de még ma is annyi pozitív visszajelzést kaptam a kollégáimtól, mint még soha 😊. Olyanoktól is, akiktől nem is számítottam volna rá.

Mind a tartalom, mind az előadásmód vonatkozásában. Gondoltam, megosztom veletek - hiszen ez részben nektek is köszönhető!

Előtte rám tört persze az izgulás, de lelki szemeim előtt felsejlett egy ősemberbarlang, és gondoltam, hogy azon a szinten már azért túllendült az emberiség, tehát nekem is illene - és ez hatott! Tehát köszönöm, hogy ennyit fejlődhettem általatok, szuper kurzus volt!

⭐⭐⭐⭐⭐

A végéig folyamatosan szerepelni kellett – ez jót tett.

Az első két-három alkalommal még nem láttam, hogyan leszek jobb. Aztán egyszer csak jobb lettem. Hétről hétre kaptam egy kis pluszt – nem tudom egy ponthoz kötni.

Elkezdtük, és jobb lettem.

⭐⭐⭐⭐⭐

Nagy hálával gondolok a Speechpresso csapatára, Zsófira és Árpira, akik segítettek felkészülni a könyvbemutómra.

A lámpalázam miatt sokáig nem hittem, hogy képes leszek színpadra állni, de a közös munka során nemcsak magabiztosságot kaptam, hanem valódi örömöt is találtam az előadásban.

Zsófi az esemény napján is ott volt velem, segített bemelegíteni, fókuszálni és mindent elrendezni a színpadon, hogy a lehető legjobban induljon az este.

Szakmaiak, empatikusak és inspirálóak, szívből ajánlom őket mindenkinek, aki fejlődni szeretne a nyilvános beszédben.

⭐⭐⭐⭐⭐

A beszédkészségem javítása volt a fő motivációm és a kurzusotok nagyszerű terepet ad ennek gyakorlására.

Az első beszédemmel sikerült megélnem a mélypontot, ami után már nem félek a legrosszabbtól, mert úgy remélem, hogy azon már túl vagyok 😊

A második beszédemnél már jobban bíztam abban, hogy eszembe fog jutni az, ami épp a következő téma, tudatosabban tudtam szemkontaktust tartani.

A harmadik beszédemnél a konstruktív visszajelzésekből is sikerült már pár dolgot beépítenem, jobban figyelnem a gesztusokra, hanglejtésre.

Nagyon jók a bemelegítő gyakorlatok. Nagy szaktudással és emberséggel vezetitek a kurzust, mindenkit támogatva abban, ahol éppen tart.

Egyetemi oktató

⭐⭐⭐⭐⭐

Kezdjék el bátran ezt a tanfolyamot olyanok is, akik már jól beszélnek nagy nyilvánosság előtt is!

Ez a szuper csapat segít az igazán fontos mondanivalót olyan formába hozni, hogy az sokakhoz eljusson, ha jobbá szeretnéd tenni a világot.

Az elfogadó, de mindig segíteni kész hallgatóság igazi kincs, mert nem félsz hibázni, amikor beszédet mondasz.

A szöveg szerkesztésében látom a fejlődésemet. Sokkal tudatosabban alakítom a mondanivalómat.

Egyetemi oktató · kórházbiztonsági szakértő

⭐⭐⭐⭐⭐

Sokszor kérdezik, hogyan tudok ilyen magabiztosan beszélni. Mindig elmondom: ezt nem veleszületetten tudom, hanem megtanultam.

Egy ilyen képzés nélkül ma nem tudnék magabiztosan kiállni mások elé.

Sokkal magabiztosabb lettem. Már nem izgulok annyira, ha emberek elé kell állnom.

A visszajelzések is ezt erősítik: korábban feszült voltam, most nyugodt és természetes vagyok.

⭐⭐⭐⭐⭐

Rekordot állítottunk be az RTL+ Célirány forgatási idejét tekintve! Hála nektek is érte!

Elmondásuk szerint eddig még egyszer sem sikerült nekik ilyen gyorsan felvenni mindent a készülő 3 perces anyaghoz.

Dicsérték a felkészültséget, a beszédet és a kérdésekre adott válaszokat. Szóval mindent köszönök nektek!

Szuper csapat vagytok és örülök, hogy a diákotok lehetek.

⭐⭐⭐⭐⭐

A TEDx a legkomolyabb kihívások közé tartozik a nyilvános beszéd területén, így kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam, hogy felkészülésemben a SpeechPresso csapata hatékony támogatást nyújtott.

A részletes, elemző feedback, a konstruktív hozzáállás, a számos retorikai és előadásmódbeli ötlet, segítség mind a mély szakmai tapasztalatról és a beszéd értő szeretetéről árulkodik. Köszönöm a kitűnő támogatást!

Baranyiné Gulácsi Zsuzsanna

Óvodavezető

⭐⭐⭐⭐⭐

Azt hinnénk felnőttkorunkban már nem könnyű, vagy nem lehet beszéd- és/vagy nyelvi készségeinket fejleszteni, mivel ez a gyermekkor sajátossága. Én elárulom, ez a képzés az, ahol bebizonyítható, hogy igen is lehet.

Ha még haboznál, hogy részt vegyél a képzésen, én csak biztatni tudnálak, hiszen ha nem tudunk jól kommunikálni, az érzéseinket nem tudjuk jól kifejezni, bizony számos hátránnyal fogunk találkozni, mind a munkahelyen, mind a magánéletünkben. Az én első beszédem egy ballagási ünnepségen volt.

Beépítettem az előadásomba amit tanultam- lehetőségem volt előadni a kurzuson is- és vártam a hatást, azt kapom amit ígértek? Ééééésss képzeljétek jöttek a gratulációk, egymás után, még hetek múltán is megállítottak. Hihetetlen érzés volt, könnyes szemmel köszöntem meg Zsófinak és Árpinak, hogy életem egy döntő fontosságú állomásán, tökéletesen teljesítettem.

Nélkülük nem ment volna.

Ha szeretnél jól előadni, meggyőzően, hitelesen kommunikálni, ne habozz, csapj bele. Ha még ezek után is hezitálnál, mondok még valamit. Olyan emberekkel hozott össze az élet, akik pozitívan hatottak rám, egy igazi kis csapat voltunk, jókat nevettünk, önfeledten játszottunk, igen jól olvasod, játszva tanultunk. Sajnálni fogod, ha kihagyod!

Készen állsz a következő lépésre?

Foglalj egy ingyenes konzultációt, és beszéljük meg, hogyan segíthetünk neked.