Mi a közös a TEDx színpadban és az érzelmi evésben?

Szitás Hajnal Tünde számára a TEDx nem egy régóta dédelgetett előadói álom volt, hanem egy „most vagy soha” helyzet. Amikor szembejött vele a felhívás, az első reakciója nem a lelkesedés volt, hanem a halogatás. Majd elolvasva a részleteket kiderült: a jelentkezési korhatár 30 év, ő pedig akkor 29 volt. Ez volt az a pont, ahol már nem lehetett félretenni a gondolatot.

Introvertáltként a nyilvános szereplés sosem volt komfortos terep számára. Nem a beszéd tartalmával volt problémája – abban biztos volt. Sokkal inkább azzal, hogy ki kell állni, láthatóvá válni, és elbírni azt a figyelmet, ami egy TEDx színpaddal jár. Ráadásul nem egy „könnyű” témáról beszélt, hanem az érzelmi evésről, ami sokaknál érzékeny pont, és gyakran félreértések övezik.

A TEDx-re való készülés során hamar világossá vált számára, hogy ez nem pusztán egy előadás lesz, hanem egy komoly belső munka is. A kérdés nem az volt, hogy „meg tudom-e tanulni a szöveget”, hanem az, hogy hogyan lehet ezt a témát úgy képviselni, hogy az ne magyarázkodásnak, ne mentegetőzésnek és ne kioktatásnak hasson. Olyan nyelvet kellett találnia, ami egyszerre szakmailag hiteles és emberileg befogadható.

Ez a kihívás sok szempontból ismerős volt számára vállalkozóként is. A megmutatkozás, az online jelenlét, az előadások és a marketing mind ugyanarra a pontra futnak ki: látszani kell. És introvertáltként ez folyamatos tanulási folyamat. A TEDx színpad ebben nem egy végállomás volt, hanem egy nagyon éles tükröt tartó helyzet, ahol minden korábbi belső dilemmája egyszerre lett jelen.

Ez az élmény alapjaiban formálta azt is, ahogyan ma a saját üzenetéről gondolkodik. Nem azért áll ki beszélni, mert szeret szerepelni, hanem mert tudja: vannak témák, amelyeket akkor is képviselni kell, ha közben kényelmetlen.

Amikor Tünde vállalkozó lett, nem az lepete meg leginkább, hogy egyedül dolgozik, hanem az, hogy nem csak a szakmáját kell csinálnia. A kliensekkel való munka, a konzultációk és az előadások azok a részek, amelyek feltöltik. A vállalkozás „látható” oldala viszont – posztolás, videók, hirdetések, online jelenlét – sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint gondolta.

Introvertáltként nem természetes számára az állandó megmutatkozás. Nem azzal van baja, hogy mondanivalója lenne, hanem azzal, hogy ezt folyamatosan kifelé kell tolni. Egy vállalkozásban viszont nincs olyan, hogy „csak csendben jó szakember vagyok”. Ha nem kommunikálsz, nem látszol. És ez Tündének hosszú ideig belső feszültséget okozott.

A podcastban őszintén beszél arról, hogy eleinte úgy érezte: ahelyett, hogy segítene, újabb és újabb szakmákat kell megtanulnia. Videózni, posztot írni, hirdetést kezelni – mindez rengeteg energiát vitt el, miközben nem ez volt az, amiért vállalkozó lett. Ez a fajta túlterhelés pedig könnyen elvezet ahhoz az érzéshez, hogy az ember „nem elég jó” vállalkozó, pedig valójában csak nem erre van huzalozva.

A fordulópontot nem egy marketingtrükk hozta meg, hanem egy szemléletváltás. Tünde számára világossá vált, hogy nem kell mindent ugyanúgy csinálnia, mint az extrovertáltabb szereplőknek. Elkezdett kisebb, biztonságosabb közegekben megjelenni: barátoknak tartott workshopokat, olyan helyzeteket teremtett, ahol nem a szereplésen, hanem a kapcsolódáson volt a hangsúly.

Ez a fokozatosság segített abban is, hogy a láthatóság ne kimerítő, hanem kezelhető legyen. Nem lett hirtelen „marketinges típus”, de megtanulta, hogyan lehet a saját tempójában jelen lenni. Vállalkozóként ez az egyik legfontosabb felismerése volt: nem az a cél, hogy átalakuljon, hanem az, hogy úgy kommunikáljon, hogy közben önazonos marad.

A TEDx-előadásra való felkészülés Tünde számára nem abból állt, hogy „összerak egy jó szöveget és begyakorolja”. A legnagyobb kihívás az volt, hogy mit hagyjon ki. Kognitív idegtudományi háttérrel pontosan tudta, mennyi minden történik a testben és az agyban, amikor stressz alá kerülünk vagy érzelmi evésbe csúszunk. A kérdés az volt: ebből mennyit bír el a közönség.

A felkészítő folyamat során többször is visszajelzést kapott arra, hogy amit ő teljesen érthetőnek érez, az kívülről túl bonyolult. Ez eleinte frusztráló volt. Nem azért, mert ne fogadta volna el a kritikát, hanem mert számára fontos volt a pontosság. Nehéz volt elengedni részleteket úgy, hogy közben ne érezze azt: „felhígítja” a mondanivalót.

A TEDx csapatával és coachokkal való közös munka ebben sokat segített. Kiderült, hogy a hitelesség nem a szakzsargon mennyiségén múlik, hanem azon, hogy a hallgató megérti-e, miért fontos az, amiről beszél. Tündének át kellett fordítania a saját szakmai gondolkodását egy közérthetőbb nyelvre – anélkül, hogy elveszne a lényeg.

Ez a folyamat vállalkozóként is ismerős volt számára. Ugyanaz a dilemma jött elő: hogyan lehet mély, összetett tudást úgy átadni, hogy az ne távolítson el, hanem közelebb vigyen. A TEDx ebben egyfajta sűrített tanulópálya volt. Amit ott megtanult az üzenet egyszerűsítéséről, azt később az előadásokban, workshopokon és az online kommunikációban is használni tudta.

A felkészülés hónapjai alatt világossá vált számára, hogy egy előadás sikere nem azon múlik, mennyire „okos” a tartalom, hanem azon, hogy a közönség kapcsolódni tud-e hozzá. Ez a felismerés nemcsak a TEDx színpadon volt fontos, hanem azóta is meghatározza, hogyan beszél a témájáról.

A TEDx színpadra lépés előtt Tünde ugyanazt élte meg, amit sok más előadó: feszültséget, várakozást, testi tüneteket. Nem azért, mert ne lett volna felkészült, hanem mert a helyzet súlya önmagában megterhelő. A felismerés számára az volt, hogy ezt nem megszüntetni kell, hanem kezelni.

Az egyik legfontosabb kapaszkodója egy egyszerű, de tudatos mentális fókusz volt. Előadás előtt mindig emlékeztette magát arra, miért van ott. Nem azért, hogy „jól szerepeljen”, hanem azért, mert az információ, amit hoz, másoknak segíthet. Ez a gondolat segített abban, hogy ne a saját belső állapotára figyeljen, hanem arra, amit át szeretne adni.

A mentális felkészülés mellett testi eszközöket is használt. A színfalak mögötti várakozás alatt a test könnyen lelassul, a feszültség pedig bent ragad. Tünde a podcastban is elmondta azt az egyszerű technikát, amit ilyenkor alkalmaz: néhány másodpercre erősen megfeszíti a kezeit és a lábait, majd elengedi. Ezt párszor megismételve a vérkeringés felpezsdül, a test „ébredezni” kezd, és nem fáradtan, hanem energikusabban lehet kilépni a színpadra.

Fontos volt számára az is, hogy ne egyedül készüljön. A TEDx-felkészülés része volt a közös próba, a visszajelzés és az, hogy mások előtt is elmondhatta az anyagot kisebb közönségnek. Ez segített abban, hogy a mondanivaló letisztuljon, és ne a helyszínen derüljenek ki bizonytalanságok.

Ezek az eszközök együtt adtak biztonságot: nem tüntették el teljesen az izgalmat, de kezelhetővé tették. Tünde számára ez volt az igazi áttörés: felismerni, hogy a félelem nem akadály, hanem része a folyamatnak – és megfelelő eszközökkel együtt lehet vele működni.

Tünde történetének egyik legfontosabb tanulsága nem az, hogy „le lehet győzni a félelmet”, hanem az, hogy nem is feltétlenül ez a cél. A TEDx, az előadások és a vállalkozói megmutatkozás során számára az vált világossá, hogy a nehézség gyakran nem abból fakad, hogy valaki nem elég magabiztos, hanem abból, hogy tényleg fontos számára, amiről beszél.

Ha egy üzenetnek súlya van, az terhelést is hoz magával. Ez nem hiba, hanem természetes következmény. Tünde esetében az érzelmi evés témája ilyen volt: sokak számára érzékeny, félreértett, és könnyen kivált védekezést. Mégis úgy döntött, hogy nem kerüli meg, hanem megtanul együtt élni azzal a feszültséggel, amit a képviselete jelent.

A másik fontos felismerés az volt, hogy introvertáltként nem kell „átváltozni”. Nem kell extrovertáltnak tűnni, harsányabbnak lenni vagy folyamatosan jelen lenni minden felületen. Sokkal inkább arról van szó, hogy meg kell találni azt a formát, amiben a megmutatkozás még vállalható, még fenntartható. Legyen szó színpadról, workshopról vagy online kommunikációról.

Tünde tapasztalata azt mutatja, hogy a hitelesség nem abból jön, hogy valaki magabiztosnak látszik, hanem abból, hogy érthetően, emberi nyelven beszél arról, amihez köze van. A TEDx ebben nem cél volt, hanem egy tanulási folyamat része – egy olyan helyzet, ahol sok minden egyszerre sűrűsödött össze.

Ha van egy ügyed, amiről nehéz beszélni, jó eséllyel nem veled van a baj. Lehet, hogy egyszerűen csak komolyan veszed. És ez az a pont, ahonnan már nem az a kérdés, hogy mersz-e megszólalni, hanem az, hogy hogyan tudsz úgy jelen lenni, hogy közben önazonos maradj.