Lehet, hogy nem az ötleteiddel van baj, hanem azzal, ahogyan az emberek gondolkodnak.
A legtöbb vállalati környezetben már rég eldőlt, mi számít „elfogadható” ötletnek — és bárki, aki ettől eltér, automatikusan lepattan.

Ez nem a kommunikáció stílusán múlik, hanem azon, hogy az agyunk sajnos torzít.

A gondolati torzítás olyan, mint egy görbe tükör: a kép ott van, csak el van ferdítve.

Így történik, hogy nem a valóságot látjuk, hanem annak egy kényelmesen leegyszerűsített változatát.

Ezek a torzítások határozzák meg, kit hallgatunk meg, kinek hiszünk, és miért ragaszkodunk olyan ötletekhez, amik már régen nem működnek.

A legnagyobb csapda, hogy mindeközben azt hisszük: racionálisan döntünk.

Amíg ezt nem ismerjük fel, addig a legjobb ötletek is elvéreznek a tárgyalóasztalon — nem a tartalmuk miatt, hanem mert nem férnek bele a közös torzításainkba.

Hányszor fordult már elő, hogy minden adat melletted szólt, mégis senki sem figyelt az ötletedre?

Ez a megerősítési torzítás tipikus esete: az agyunk csak azokat az információkat engedi be, amik alátámasztják azt, amit már amúgy is hiszünk.

Minden más — bármilyen logikus vagy bizonyított is — automatikusan kiszűrődik.

Így bukhatnak el zseniális ötletek a cégeknél, mielőtt egyáltalán esélyt kapnának.

Pont ez történt a Blockbusterrel is.

Amikor a Netflix még egy apró postai DVD-kölcsönző volt, a Blockbusternek lehetősége volt megvenni a céget.

Elutasították.

A vezetés szerint „az embereknek nem pálya, hogy házhoz rendeljék a filmeket, szeretnek elmenni a videótékába”.

Ez volt az előzetes hitük – és minden adatot, ami ennek ellentmondott, lesöpörtek az asztalról.

Nem az ötlet volt rossz, hanem nem illett a narratívájukba.

Mit tehetsz egy ilyen helyzetben?

Ne csak az ötletet kommunikáld, hanem kezeld a hiedelmeket is.

Kérdezd meg: „Miért gondoljuk, hogy ez nem működhet?”

Ha először lebontod az előítéleteket, megnyitod a gondolkodásukat az újra.

A megerősítési torzítás nem legyőzhetetlen — csak tudatos kommunikáció kell hozzá.

Kevés dolog frusztrálóbb annál, mint amikor nem az számít, mit mondasz, hanem hogy ki mondja.
A sztártorzítás miatt az emberek automatikusan hitelesebbnek tartják azt, aki korábban már bizonyított, vagy egyszerűen csak jó a kisugárzása.
Egy ötlet tehát nem a tartalma, hanem a forrása alapján kap figyelmet.

Erre klasszikus példa Ron Johnson esete.

Ő volt az, aki az Apple-nél zseniálisan megalkotta az Apple Store-ok koncepcióját, és ezzel óriási sikert ért el.

Később azonban amikor a J.C. Penney amerikai áruházlánc szerződtette le, ugyanazt a stratégiát próbálta megvalósítani - és hatalmasat bukott.

Senki nem merte megkérdőjelezni a „sztár” döntéseit, mert már bizonyított.
Csakhogy ami az Apple-nél működött, egy teljesen más környezetben totális kudarcba fulladt.

Ha te nem vagy a „sztár”, ne harcolj ellene - inkább vond be.
Hivatkozz rá, kérd ki a véleményét, építs kapcsolatokat.

Ha pedig te vagy a hangadó, lépj hátra néha.

A jó vezető nemcsak beszél, hanem tudja hogyan kell hallgatni.

Az egyik leggyakoribb gondolati csapda a munkahelyeken az, amikor valaki azt mondja:
„Ez már egyszer bejött, szóval most is működni fog.”

Ez a tapasztalati torzítás: amikor túl nagy súlyt adunk a múltbeli tapasztalatainknak, és nem vesszük észre, hogy közben megváltozott a világ.

A klasszikus példa a Yahoo 2013-as döntése.

A cég vezetése megszüntette a távmunka lehetőségét, mondván: a személyes jelenlét korábban erősítette az innovációt és a csapatmunkát.

Csakhogy addigra a dolgozók évek óta otthonról dolgoztak, és újfajta, bizalomra épülő munkafolyamatokat alakítottak ki.

A visszahívás nemcsak technikailag, hanem érzelmileg is rosszul sült el.

A döntés azt üzente: „Nem bízunk bennetek.”

A múltbeli siker tehát nem garancia arra, hogy a jelen problémáit is meg tudjuk oldani ugyanúgy.

Mielőtt újrahasználsz egy régi megoldást, kérdezd meg magadtól: mi változott azóta?
A piac? Az emberek? A célok?

A múlt nem mutatja meg, merre menj tovább – csak segít megérteni, honnan jössz. Akkor ér valamit, ha tudod, mikor kell továbblépni.

A legtöbb céges kommunikációs zavar nem rosszindulatból fakad, hanem abból, hogy nem látjuk a saját torzításainkat.

A megerősítési, a sztár- és a tapasztalati torzítás mind ugyanarra mutat:
nem a valóságot látjuk, hanem annak egy megszűrt, kényelmesebb verzióját.

A gond az, hogy ezek a torzítások sokszor láthatatlanok.

Nem vesszük észre, amikor valakit csak azért hallgatunk meg, mert hangosabb, vagy amikor egy ötletet elutasítunk, mert „nálunk ez még sosem működött”.

És közben azt hisszük, racionálisan döntünk.

A tisztánlátás első lépése az, hogy elfogadod: mindenki torzít — te is.

Ha ezt felismered, sokkal tudatosabban kommunikálsz, jobban hallgatsz, és könnyebben kapcsolódsz másokhoz.

Legközelebb, amikor valaki nemet mond, ne zárkózz el, hanem kérdezz vissza:
„Miért gondoljuk így?”

Mert néha nem az ötleteddel van a baj – csak egy régi beidegződéssel.