Miért tűnnek agresszívnak a piros típusú emberek? Így értsd meg őket a DISC modell segítségével

Miért tűnik bunkónak a kollégád?

Ott állsz egy megbeszélésen. Már húsz perce beszéltek, te is szépen, udvariasan körülírod a helyzetet, sorolod a szempontokat, próbálod mindenki érzéseit figyelembe venni, mert hát azért mégiscsak egy csapat vagyunk, jó lenne, ha mindenkit bevonnánk, és akkor egyszer csak valaki közbevág:


– Mi a lényeg? Döntés van, vagy nincs döntés?

A levegő hirtelen másmilyen lesz. Megfagy. Érzed, ahogy belül összerándulsz, és hirtelen úgy gondolod, hogy ezt most mégis hogyan engedhette meg magának. Hogy ez az ember érzéketlen, agresszív, arrogáns, és semmibe veszi azt a finom egyensúlyt, amivel eddig próbáltad egyben tartani a beszélgetést.

Pedig lehet, hogy csak piros típus. És pontosan úgy működik, ahogy neki természetes.

Mit jelent pirosnak lenni?

A DISC modell szerint négy alapvető viselkedési típus létezik: piros, sárga, zöld és kék. A piros a határozott, gyors, céltudatos, „menjünk, csináljuk, most” típus. Ő az, aki egy ötletelésnek álcázott értekezlet után annyit mond:

„Oké, mi a következő lépés? Ki vállalja?”

Ő az, aki ha válság van, nem pánikol, hanem cselekszik. És igen: ő az, aki nem udvariaskodik, nem finomkodik, nem ötször kérdezi meg, hogy „ha nem gond, akkor talán…” – és nem feltétlenül várja meg, míg te befejezed a negyedik magyarázó mondatodat.

Miért ilyen gyors és határozott?

A piros típus egyszerűen gyorsabb, mint mások. Ő a haladást keresi, nem a részleteket. Azt szeretné tudni, mi a cél, hogyan lehet oda eljutni, és mikor kezdhet neki. Nem azért vág közbe, mert bunkó, hanem mert már rég ott jár fejben, ahol te még csak felvezeted a témát. Ha látja, hogy kerülgeted a lényeget, ha hallja, hogy tekered a mondatokat, ha érzi, hogy a döntés helyett újabb szempontokat hozol fel, elveszti az érdeklődését, és ha még mindig nem mondasz semmit, akkor kinyitja a száját, és egyetlen kérdéssel félbeszakít:

„Mi a lényeg?”

És tudod, mi a legfurcsább ebben? Hogy igaza van. Mert a megbeszélések jelentős része valóban semmitmondó, időhúzó, és nem szól másról, csak arról, hogyan halogassuk el a döntést, amíg valaki más nem mondja ki helyettünk. A piros viszont nem akar halogatni. Ő dönteni akar. Vállalja a felelősséget, és ha téved, gyorsan beismeri, majd irányt vált.

Neki az „elég jó ami most készen van” jobb, mint a „tökéletes, ami későn készül el”.

Miért nem könnyű együtt dolgozni vele?

Persze ettől még nem könnyű vele. Ha te épp gondolkodni szeretnél, ha részletesen felépítetted a gondolatmenetedet, a piros gyorsasága durvának tűnhet. Ha te a harmóniát keresed a beszélgetésben, az ő kimondott mondatai kíméletlennek hathatnak. Ha szeretnél mindenkinek megfelelni, az ő vezetői lendülete akár ijesztő is lehet.

De pont ez a lényeg: nem rólad szól, nem a személyednek szól, hanem a feladatnak. Ő a feladatról beszél, nem rólad mond véleményt.

Miért érdemes felismerni a piros típust?

A piros nem azért hajt, mert nem érdekli, te mit gondolsz. Azért hajt, mert lát egy célt, és menni akar felé. Ha túl lassúnak látja a folyamatot, frusztrált lesz. Ha érzi, hogy a részletekben elveszíted az időt, ingerült lesz. Ha hosszú e-mailt írsz, amelynek a végén van a lényeg, dühös lesz, és visszaírja: „Oké, de mit szeretnél?”

És itt van a tanulási lehetőség: nem kell pirosnak lenned, hogy jól kijöjj vele. Elég, ha megtanulod, hogyan kommunikálj vele.

Hogyan kommunikálj egy piros típussal?

Kezdj a lényeggel.

Ne ismételd magad.

Adj neki opciókat, ne hagyj mindent lebegni.

Ne vedd magadra a stílusát.

Ne fojtsd le részletekkel – csak akkor menj bele, ha kéri.

Nem kell mindent elviselned vagy alárendelned magad, de ha piros típussal akarsz együtt dolgozni, meg kell tanulnod a nyelvét. Mert ha azt látja rajtad, hogy te is a haladást keresed, szövetségesként fog rád tekinteni.

Miért lesz ettől könnyebb az életed?

Ha egyszer ráérzel, már nem fogsz megsértődni, ha közbevág. Nem bosszankodsz, ha gyorsabban dönt, mint ahogyan te feldolgozni tudnád. Nem érzed személyes támadásnak, ha azt mondja:

„Ez így nem jó.”

Megérted, hogy ő így működik, nem ellened, hanem a feladatért.

A DISC modell ebben segít. Hogy felismerd: nem mindenki olyan, mint te. És hogy ez nem baj. Sőt, ha jól használod, ettől lesz hatékonyabb, gyorsabb és eredményesebb a közös munka – és könnyebb a közös élet is.


Tetszett ez a cikk? Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Elsőként kapod meg az új anyagokat, tippeket és videókat, amik segítenek jobban megszólalni és kapcsolódni másokhoz!

0 % bonyolult szaknyelv vagy értelmetlen bullshit

100 % közérthető kommunikációs tipp azonnal gyakorlatba ültethető módon

Hetente egyszer az e-mail fiókodba szállítva, ha tetszik maradsz, ha nem leiratkozol.

Itt add meg az adataidat és mi küldjük a kommunikációs tippeket szórkoztató formában!

hello@speechpresso.com

06 30 362 3327

06 20 931 3239

Jöhetnek hetente előadói tippek? Iratkozz fel hírlevelünkre!